Hogyan válasszunk Esküvői Fotóst

Kezdjük el időben

Mivel a népszerűbb szolgáltatók akár már szezonokra, évekre előre be vannak táblázva, érdemes időben elkezdeni a keresést és utánajárni a kiszemelt fotográfusoknak. Nagyon bosszantó tud lenni, ha úgy érzed megtaláltad az igazit, de aztán az árajánlatkérő e-mailedre érkező válaszban az első, a legutálatosabb mondat, amit menyasszony olvashat: “Sajnálom, de az adott dátum már foglalt a naptáramban.”. Nem csak azért utálatos ez a mondat, mert jobb esetben már beleélted magad, elképzelted a rólatok készült fotókat abban a stílusban, amit az adott fotográfus képvisel, hanem azért is, mert ilyenkor kezdhetsz mindent az elejéről. Inkább kezdj el előbb szervezni, hidd el, nem fogsz az órádat nézegetve unatkozni, a nagy nap eljöttéig, lesz szervezni és kiválasztani való bőven.

Árajánlatkérés

Több fotósnak van ajánlatkérő űrlapja , ami minden olyan adatot bekér tőletek, amire a fotográfusnak szüksége van ahhoz, hogy személyre szabott árajánlatot készíthessen nektek. Ha van ilyen, érdemes ezt használni, sokkal könnyebbé teszi az ajánlatkérések adminisztrációját a fényképész számára, hiszen ez az űrlap, a bekért adatokat egy külön e-mail címre továbbítja a fotográfusnak, így egy helyen kezelheti őket). Ha nincs ilyen felület, akkor érdemes átfutni a weboldalon található szöveges információkat, és ezeknek fényében e-mailt írni a fotósnak. Figyeljünk a megszólításra és arra, hogy egyszerre csak egy szolgáltatónak írjunk e-mailt továbbá tegezzük Őt ha weboldalán erre kér minket. Mi fotósok sokkal jobban szeretjük személyes, baráti levelezésként bonyolítani az “Üzleti” levelezésünket, hiszen eleve egy érzelmekkel átitatott viszony kialakítására törekszünk a párokkal. Írjatok le mindent, amit fontosnak gondoltok, de az alábbi néhány dolgot mindenképpen tartalmazza a levél:

  • Dátum illetve időpont(ok),
  • Helyszín(ek),
  • Események (Készülődés, Kikérő, Szertartások, Lakodalom stb..),
  • Speciális kérések, ötletek.

Egyéniség és személyiség

Talán azt gondolhatod, hogy teljesen mindegy milyen az adott fotográfus személyisége, hogyan beszél illetve hogyan bánik másokkal, de ez egyáltalán nem igaz. A fotográfussal olyasvalaki kerül mint egy homokszemként az esküvői gépezetbe akivel minden apró rezdülésed, könnycsepped, mosolyod, nevetésed, megosztod majd. Ezeket a képeket nem csak a barátaitok látják majd a közösségi oldalakon és nem csak a családnak fogjátok megmutatni őket a fotókönyvben, de jó esetben az unokáitok is ezeket a képeket nézegetik majd, amikor arról álmodoznak, hogy egyszer Ők is vőlegények, vagy épp menyasszonyok lesznek. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy kit engedsz be esküvőd intim szférájába és kivel osztod meg legmeghittebb pillanataidat. Lehet az illető akármilyen jó fotográfus, ha nem tudtok azonos hullámhosszra kerülni, az elsősorban a képeiteken fog meglátszani, ezért olyat válassz akivel már a személyes találkozón is megtaláltad a közös hangot, szívesen ülsz le vele beszélgetni és ha nem szolgáltatóként érkezne, vendégként is szívesen látnád a násznép sorai között. Tudom, hogy ez nem könnyű, de hidd el, hogy nagyon fontos a kölcsönös szimpátia és a bizalom!

Találkozzunk!

Kár lenne csakis az internetes megjelenése alapján megítélni a kiszemeltünket, ezért egy árajánlatkérés és egy rövid egyeztetés után mindenképpen kérjünk tőle egy személyes találkozót. Ez jó a fotográfusnak, hiszen Ő is látja, hogy mennyire tudtok egymásra hangolódni, és jó nektek is, mert egy ilyen találkozó alkalmával minden olyan kérdést feltehettek, amire korábban még nem kaptatok választ, vagy inkább személyesen szerettétek volna feltenni, esetleg a találkozóig fel sem merült bennetek. Kérjétek a fotóst, hogy hozzon magával referenciaanyagokat (gondolok itt fotókönyvekre, átadásra előkészített DVD lemezekre stb…) illetve kérjétek meg, hogy mutassa meg legalább két-három teljes esküvő anyagát. Természetesen ezt inkább online formában tegyétek, teljes esküvői képanyagokat végignézni igencsak időigényes, a személyes találkozót inkább beszélgetéssel töltsétek. Ez utóbbira azért van szükség, mert nem minden szolgáltató tud egységes teljesítményt nyújtani egy olyan sűrűn változó körülményekkel teli közegben, mint egy esküvő. A felszerelés számotokra valószínűleg kevésbé fontos, de érdemes rákérdezni, hogy van-e másodlagos eszköze, ha esetleg bármi probléma lenne az elsődlegessel. Fontos a redundancia, hiszen megismételhetetlen pillanatokról beszélünk.

Nem minden arany, ami fénylik

Az elsődleges szempont sokak szemében, az ár. Ez természetes egy olyan árérzékeny piacon, mint a hazai, de érdemes figyelembe venni, hogy a legolcsóbb sokszor a legdrágább. Nagyon sok szolgáltató van és viszonylag kevés megrendelő, ezért a megrendelők megengedhetik maguknak, hogy válogassanak, és a számukra legkedvezőbb ajánlatot válasszák, azonban vannak szolgáltatók, akik egy olcsó alapcsomagot kínálnak, és ami ezekből kimarad, azt borsos áron külön kell megvásárolniuk, a megrendelőknek. Mindig kérjük a lehető legrészletesebb tájékoztatást, ne féljünk rákérdezni, ha úgy érezzük, hogy valamire nem kaptunk választ, ugyanis sokszor egészen kicsi részleteken múlik, hogy milyen összeg is szerepel majd azon a bizonyos számlán végösszegként. Emellett persze érdemes megemlíteni azt is, hogy a stílus és a látásmód a fotográfusok sajátja, nincs két egy forma, így nem lehet táblázatok alapján dönteni és összehasonlítani azt, hogy ki mit kínál az adott összegért cserébe.  Ezek a képek életetek talán legfontosabb pillanatairól készülnek, ha fontosak az esküvői képeitek, ne ezen spóroljatok mert később meg fogjátok bánni, de akkor már késő lesz.

Mint látjátok nem is olyan egyszerű esküvői fotográfust találni, hiába van sok belőlünk, ugyanakkor, ha már megtaláltátok sokkal könnyebb lehet a dolgotok az esküvőn, mert emiatt egyáltalán nem kell majd aggódnotok. Mindenkinek kívánom, hogy olyan esküvői fotográfust találjon magának, amilyet elképzelt, és az illető kolléga gyönyörű felvételekkel örvendeztesse meg, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy akár évtizedek múlva, milyen érzések elevenednek meg bennetek a képeket nézegetve. Köszönöm, hogy velem tartottatok!

Forrás: riccio.hu